Épszerk 2 tehetséggondozó tárgy
Az Épületszerkezettan 2-es tárgy talán a legnagyobb anyagrészt magába foglaló félév a tanszék oktatásában. A félév során fontos, a szakmai pályafutásotok alatt kihagyhatatlan témát tartalmaz. Ennek a tananyagnak az alapjait tudjuk az Épszerk 2 órákon elsajátítani. De rentgeteg olyan dolog nem fér bele az alaptárgyba, ami e terület szépségeit és a különlegességeit tartalmazza. Ezért van ez a rásegítő (plusz) tárgy, hogy ezeket meg tudjuk osztani veletek. Szeretnénk kedvet csinálni a témákhoz, segíteni jobban megérteni a tananyagot és az építész tervezői világotokat is formálni, eszköztáratokat bővíteni.
Demonstrátori pályázat 2024/2025 őszi félévre
A „Demonstrátori pályázat a 2024/2025 őszi tavaszi félévére” felhívás felkerült a Kari honlapra.
A pályázatokat az Oktatási Dékánhelyettes e-mail címére (másolatban Kirschner Csillánakés a tanszéknek) a mellékelt excel táblázat kitöltésével legkésőbb 2024. szeptember 3. (kedd) 12:00-ig kérjük megküldeni szíveskedjenek.
Épületszerkezetteni Tanszék
Demonstrátori pályázat 2023/2024 tavaszi félévre
A „Demonstrátori pályázat a 2023/2024 tanév tavaszi félévére” felhívás felkerült a Kari honlapra:
Demonstrátori pályázat a 2023/2024 tanév őszi félévére – BME Építészmérnöki Kar
Várjuk jelentkezésüket az epszerk@epsz.bme.hu emailcímen név, Neptun kód és képzéskód megjelölésével, pár mondatos motivációs indoklással!
Épületszerkezetteni Tanszék
13. Épületszerkezeti konferencia
Földi, földalatti, vízi és légi közlekedést kiszolgáló épületek
Olvasd továbbTDK Konferencia 2023
Speciális Épületszerkezetek Szekció ülése 2023. november 16. Csütörtök, BME K221
Demonstrátori pályázat!
Kedves Hallgatók!
A „Demonstrátori pályázat a 2023/2024 tanév őszi félévére” felhívás felkerült a Kari honlapra: Demonstrátori pályázat a 2023/2024 tanév őszi félévére – BME Építészmérnöki Kar
Várjuk jelentkezésüket az epszerk@epsz.bme.hu emailcímen név, Neptun kód és képzéskód megjelölésével, pár mondatos motivációs indoklással!
Épületszerkezetteni Tanszék
Elkészült a ConstructSkills4LIFE projekt részeként a Status Quo Analízis
A Helyzetértékelő Tanulmány célja az volt, hogy megfelelő alapot és információt biztosítson a ConstructSkills4LIFE projekt fő célját képező 2030-ig szóló építőipari képzési stratégia és humán erőforrás menedzsment rendszer kidolgozásához, valamint a Nemzeti Útiterv kidolgozásához.
Olvasd továbbGyémántdiploma
Június 2-én két kollégánk Dr Preisich Katalin ny.egyetemi docens, c.egyetemi tanár és DLA Vörös Ferenc professzor emeritus kari ünnepség keretében gyémántdiplomát vehetett át diplomavédésük 60 éves évfordulóján. Mindannyian gratulálunk nekik, és jó egészséget kívánva továbbra is várjuk őket magunk közé, hiszen mindketten máig aktív oktatóink! A képen Dr. Takács Lajos tanszékvezető, Dr. Preisich Katalin és DLA Vörös Ferenc.
Olvasd továbbMÉK Diplomadíj pályázat 2023
2023-ban a Magyar Építész Kamara (MÉK) és Tagozatai, valamint a Magyar Építőművészek Szövetsége (MÉSZ) közösen "Diplomadíj 2023" címmel ismételten pályázatot hirdetnek az egyetemi 10 féléves Msc / MA szintű osztatlan képzésben, vagy az osztott, alap- és mesterképzésben (3 + 2 éves azaz Bsc / BA + Msc / MA) szinten végzett építész(mérnök), belsőépítész- környezettervező művész, tájépítészmérnök és településmérnök hallgatók részére.
Olvasd továbbAkusztikai Szakmai Nap
Mindenkit szeretettel hívunk az OPAKFI által szervezett Akusztikai Szakmai Napra, melyet 2023. 05. 19-én tartunk a Herman Ottó Intézet konferenciaközpontjában. A részvétel ingyenes, de regisztráció szükséges, mely itt érhető el : https://akszaknap.opakfi.hu/
A részletes program itt elérhető
Épületszigetelő Szakmérnöki Képzés indul!
Legalább 30 fő végleges jelentkezése esetén – várhatóan 2023. szeptemberi kezdéssel, tanszékünk ismét indítani tervezi az épületszigetelő szakmérnöki képzést! További részletek itt.
Összevont akusztika konzultáció
Két részes akusztika konzultációt tartunk minden diplomázó, komplexező és érdeklődő hallgató számára.
Figyelem: a félév folyamán személyes konzultációt csak azoknak tudunk biztosítani, akik az összevont konzultáció mindkét felén részt vettek.
Részletek a letölthető dokumentumban.
Régi tanszéki honlap elérése
A régi tanszéki honlap ezentúl itt elérhető, vagy a linkek menüpont segítségével
Creaton építész és építészhallgatói pályázat 2023
A CREATON SEE Kft. 2022-ben ismét nyílt pályázatot hirdetett építészhallgatók számára.
Olvasd továbbKörnyezettudatos és innovatív épületszerkezeti tervezési specializáció komplex tervezés indul!
Az Épületszerkezettani Tanszék, valamint az Épületenergetikai és Épületgépészeti Tanszék által meghirdetett Környezettudatos és innovatív épületszerkezeti tervezési specializáción belül a komplex tervezési tárgy indul. A feladatkiírás itt elérhető!
Olvasd továbbDemonstrátori pályázat - 2023 tavasz
A „Demonstrátori pályázat a 2022/2023 tanév tavasz félévére” felhívás felkerült a Kari honlapra.
A demonstrátori pályázat benyújtásának feltételeit a TVSZ 165. paragrafusának 5. pontja rögzíti. A demonstrátor részletes feladatait az érintett szervezeti egység vezetője határozza meg. A demonstrátor díjazását a TVSZ 170. paragrafusa szabályozza.
A pályázat benyújtásának határideje: 2023. február 24. (péntek) 10:00, helye: megpályázni kívánt szervezeti egység. A pályázatokon kérjük feltűntetni a nevet, Neptun-kódot és a képzéskódot.
Oktatási eredmények kezelése
Új összefoglaló a tanszéki tárgyak eredményeinek kezeléséről
TDK Konferencia 2022
Speciális Épületszerkezetek Szekció ülése 2022. november 17. Csütörtök, BME K221
12. Épületszerkezeti konferencia
IPARI ÉPÜLETEK – design, technológia, célirányos megoldások
2022. november 22. kedd, 9 óra
Olvasd továbbTájékoztató az Épületszerkezettani Tanszék 2022 őszi választható tantárgykínálatáról
I. Specializációs szakasz kötvál csomag (BMEEPES-):
- Iparosított épületszerkezetek (-Q701)
- Innovatív épületszerkezetek (-Q901)
- Épületszerkezeti tervezésmódszertan (-Q802)
II. Szabadon választható tárgyak (BMEEPES-):
- Tehetséggondozó Épszerk 2+. (-0302)
- Faszerkezetű építés (-0616)
- Környezetbarát építés szerkezetei (-0608)
- Épszerk Műhely (-0620) -Tűzvédelem (-0640)
- Középületek akusztikai tervezése (-0614)
- Üvegszerkezetek (- 0642)
- Bev. az Épszerk Szakirodalomba (-0990)
- Épületszerk. transzportfolyamatai (-0651)
- Kortárs Épszerk (-0625)
Demonstrátori pályázat
Az Épületszerkezettani Tanszék pályázatot hirdet a 2022/2023. tanév 1. félévére demonstrátori feladatok ellátásra.
A pályázat benyújtásának határideje: 2022 szeptember 1. (csütörtök) 12 óra.
A jelentkezéseket az epszerk@epsz.bme.hu címre várjuk.
Indul a KÖRNYEZETTUDATOS SZAKMÉRNÖKI
A kurzus 2022. szeptember 16-án indul, és kéthetente kétnapos (péntek-szombat) konferenciák keretében zajlik.
lehet az alábbi jelentkezési lap kitöltésével (lásd a tájékoztató csomagban és a BME Központi Tanulmányi Hivatal oldalon) a kornyezettudatos@epsz.bme.hu mail címen vagy a Tanszék nevére és címére küldött ajánlott levélben legkésőbb 2022. szeptember 9-ig.
Elhunyt Dr. Petró Bálint professzor
(1936. május 12. - 2022. március 26.)
Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy türelemmel viselt hosszú betegség után otthonában elhunyt tanszékünk professzor emeritusza, egykori vezetője (1979-1995), hét éven át az Építészmérnöki Kar dékánja (1995–2002). Halálával egy korszak zárult le az Épületszerkezettani Tanszék életében.
Hat évtizeden át elhivatott, a tanszéke és szakterülete iránti elkötelezettséggel végzett, a hallgatóság és kollégái által egyaránt elismert magas színvonalú iskolateremtő oktatói munkája, szakmai közéleti és tudományos tevékenysége, valamint oktatásszervezői-vezetői munkája kitörölhetetlen nyomot hagyott egykori hallgatói és munkatársai körében, tanszéke és az Épületszerkezettan oktatása történetében. Temetéséről később tudunk információt adni.